Az ilyen meccsektől hányingerem szokott lenni. Most is az volt. Nem a játéktól, az események alakulásától, az eredménytől. Sajnos sokszor volt már ebben részem River szurkolóként, de az utolsó alkalom elég régen lehetett, mert már nem emlékszem rá. Szóval ettől a meccstől hányingerem van. Az ilyen meccstől hányingerem van.
Végigtámadtuk az egész mérkőzést. Körülbelül 15 szögletet rúgtunk (az ellenfél kettőt), volt kapufánk és naggyá tettük Gaston Sessát, az argentin futball egyik legendás kapusát. Sessa régi ismerős, védte a Racing és a Velez kapuját (néhány évig meg nálunk kispadozott, begyűjtve így két bajnoki címet). Szóval éppen Chichizolát dobálják a Boca Unidos szurkolói és jön az ellenfél kapusa drukkert nyugtatni, én meg csak bámulom, hogy ez a kapus nekem bizony ismerős. Senkit sem ismerek ebből a falusi tahó csapatból, de ezt a kapust már solat láttam focizni. És Sessa kivédte a szemünket. Ahogy telt az idő éreztem, hogy Sessának ma nem rúgunk gólt. Ha már verve volt, kisegítette a kapufa vagy egy gólvonalon blokkoló játékos. Már éppen kezdtem megbarátkozni a gól nélküli döntetlen gondolatával (bár nem győzöm hangsúlyozni, teljes fölényben játszottunk) amikor Chichizla rosszul jött ki egy beívelésre a második félidő 46. percében, és a labda a hálónkba csurgott. Kikaptunk, és nekem most, nekem ilyenkor hányingerem van.
