Megőriztük a veretlenségünket. Ez a legjobb, ami erről a mérkőzésről elmondható. Tudtuk a Ferro Carill Oesteről, hogy nem rossz csapat, hazai pályán még minden meccsüket megnyerték (azonban a Rivert a jegybevétel növelése érdekében, ahogy más csapatoknál már megszokhattuk, nem a hangulatos és antiknak számító, a kilencszázas évek legelején épült stadionjukban fogadták, hanem a San Lorenzo pályáján). A Ferro komoly első osztályú múlttal bíró csapat, bár jó pár éve már a másodosztályban dekkolnak, 1984-ben még bajnokságot is nyertek.
A hét közben kiókumlált taktika, miszerint Funes Mori - jó formájának köszönhetően kezdő marad, de a sérüléséből felépült Cavenaghi is természetesen visszatér, így két kilencessel játszunk, Aquirre ismét csak csere (múlt héten Mauro Diaz játszott helyette, olyan jól, hogy most a kispadon sem kapott helyett) és Chori irányít, finoman fogalmazva is nem jött be. Hiába követelik a szurkolók, hiába játszottunk így évtizedeken keresztül, számtalan sikert elérve, ez a csapat nem alkalmas a 4-3-1-2 felállásos játékra. A magyarázat egyszerű: nincs irányítónk. Mert Chori nem az, ez idén sokadszorra is kiderült. Chori csatár. Persze ő olvassa a legjobban a játékot ebben a csapatban, neki van a legtöbb esze a focihoz, így könnyen elcsábul az egyszeri edző, hogy berakja irányítónak, dehát nem az. Ebben a pozícióban nem tudja kihasználni gyorsaságát, a félpályánál tökölészik és bizony sok labdát elszór. Mivel Chori nem nagyon adta a labdákat, nem volt Aquirre, aki mélységből kiváló hosszú passzokkal szokta megjátszani, és még Funes Mori is ott sertepertélt körülötte, szegény Cavenaghi szégyenszemre sokszor a félpályáig is visszajött labdáért, sőt az egyik legkecsegtetőbb helyzetünk az ő félpályáról megküldött, 40 méteres, hajszálpontos átadásából adódott Sanchez előtt. Ultraoffenzív taktikát terveztünk, ehelyett Cavegol a félpályánál kínlódott.
Mindezen taktikai baklövés eredményeképpen az első félidő meddő Riveres mezőnyfölényben telt, nálunk volt a labda, de gólhelyzet nem nagyon akadt. Még a 3. percben Funes Morinak volt egy jó egyéni akciója, amit kiváló lövéssel fejezett be, de sajnos elszállt a labda a hosszú kapufa mellett. Aztán a sok szögletünk közül az egyik üresen találta a hosszún Ferrerot, a középhátvéd kapásból nem sokkal a léc fölé bombázott. Negyvenöt perc alatt ennyi. Nem túl sok egy hipertámadónak tervezett felállástól.
A második félidőben nagyot változott a játék képe, de sajnos nem miattunk. A Ferro rájött, hogy van keresnivalója ezen a mérkőzésen, és elkezdett focizni. A középpálya, ahol eddig nagyjából a River tologatta a labdát, megszűnt. Kiválóan felépített támadásokkal jött előre a Ferro, Chichizola többször is óriási bravúrral hárított, viszont így előttünk is több terület nyílt, Ocampos és Funes Mori is száz százalékos ziccert hibázott. Almeyda kettős cserével próbálkozott, de sajnos a csapat szerkezetét érintetlenül hagyta: Funes Mori és Cavenaghi helyére behozta Bout és Keko Villalbát, két csatár helyett két csatárt cserélt, semmi nem változott, sőt a támadásaink így még súlytalanabbá váltak. Még a tizenhét éves Ocamposban volt a legtöbb potenciál, a tizenhatos és az alapvonal találkozásánál bemutatott esernyőcsele a mérkőzés legszebb jelenete volt, arról nem is beszélve, hogy a Ferro legjobb játékosát - fegyelmezetten visszazárva - a leggyakrabban ő állította meg a pálya közepe táján, mielőtt még veszélyes helyzet alakult volna ki a kapunk előtt.
Összességében igazságos döntetlen született, nyolc forduló után veretlenek vagyunk és vezetjük a tabellát. De...
De ebből a meccsből Almeydáéknak le kell vonni a megfelelő következtetéseket.
