Mai ellenfelünk a Defensor y Justicia. Ezt a kis dél Buenos Airesi csapatot 1935-ben alapították és még sosem szerepelt az első osztályban, bár jelenleg a legrégebben egyfolytában a másodosztályban játszó csapat, hiszen 1997. óta egyfolytában itt szerepel. Mivel még sosem voltak első osztályúak, a mai az első hivatalos meccsük a River ellen. Játékosaik közül figyelni kell az uruguayi csatár Piriz Alvezre és a középpályás Bustamantéra, akiknek komolyabb első osztályú múltjuk van, valamint a kispadon ül régi ismerősünk, az immár veterán Roly Zarate, aki 2006 környékén 7 meccsen a Riverben is játszott (és debütálásakor megszerezte első és utolsó gólját a River a mezében). A meccset sajnos zárt kapuk mögött, a San Lorenzo pályáján játszuk (hála istennek, ez az utolsó zárt kapus meccsünk, bár még háromszor idegenben kell "otthon" lennünk a Monumental betiltása miatt).
Federer US Open elődöntője (nem hiszem el, hogy két meccslabdáról kikapott) miatt a beharangozóm ismét összefolyik a meccs értékelésével. De előtte még néhány szót a hét történéseiről. A hét fő polémiája arról szólt, hogy sokak véleménye szerint a másodosztályban jobb a foci mint a Primera Divisionban. Ezt az első osztály kettő alatti gólátlaga is jól alátámasztja, és hát legyünk őszinték, kit érdekel az első osztály, ha a River a másodosztályban játszik...? Az internetes közvélemény-kutatás szerint mindenesetre 64% szerint jobb a másodosztály. Kállai Ferenc mondta anno (mikor felépítették az új Nemzeti Színházat és ő a régiben maradt), hogy a Nemzeti ott van, ahol ő játszik. Úgy tűnik az argentin foci is ott van, ahol a River játszik, divisiontól függetlenül. A tévében a legtöbben a River meccseit nézik, az újsághírek legtöbbje a Riverről szól, jövő héten a Deportivo Merlo a saját kis stadionja helyett az Independiente stadionjában rendezi a mérkőzését és húszezer! jegyet ad a vendég Rivernek (normálisan a vendégcsapat 4-5ezer jegyet szokott kapni) és tény, a River meccsei eddig jók voltak, nem fulladtak unalomba, mint az első osztály meccseinek nagy része.
És most a meccsről. Most először éreztem azt, amit sokan megjósoltak a bajnokság kezdete előtt: ezek a kiscsapatok egytől-egyig életük meccsét játszák a River ellen. Úgy kezdődött a meccs, hogy lazán gurítunk egy hatost, aztán gyorsan elmúlt a Defensor y Justicia megilletődöttsége, elkezdték életük meccsét játszani, mi viszont kissé nagyképűen rakosgattuk a labdát jobbra-balra. Egyszerűen nem tudtuk kihozni a labdát a saját térfelünkről, rohantak, bevetődtek, becsúsztak, és ha labdát szereztek pontos és villámgyors passzokkal törtek a kapunk felé. Nagyon jól fociztak, mi pedig egyre rosszabbul, egyre bizonytalanabbul. Aztán mintha lemásoltuk volna a Quilmes meccs forgatókönyvét, a 35. perc körül labdát szereztünk az ellenfél térfelének közepén, Chori zseniálisan tette Ocamposhoz a labdát, aki tökéletes ütemben ugratta ki Cavenaghit, Cavegol pedig - mielőtt még kisodródott volna - tökéletesen lőtte be a labdát a hosszú sarokba. Vezetünk, bár nem érdemeljük meg. Eddig tartott a hasonlóság a Quilmes meccsel, ugyanis alig telt el öt perc és egyenlített az ellenfél. Chori ívelhetett be egy szabadrúgást a Defensor térfelének közepéről, kifejelték, indult a villámgyors kontra, nagy nehezen visszaértünk, de a felszabadítás furcsa gellert kapott, olyan furcsát, hogy visszafele pattanva átpattant a középhátvédünk lába alatt, a "mano a mano"-t még nagy bravúrral védte Chichizola, de a róla kipattanó labda Piriz Alvesről a hálónkba pattant.
Szünet után minden ott folytatódott, ahol az első félidőben abba maradt. A Defensor játékosai hárman támadtak rá a River védőjére labdakihozatalkor, nem kaptunk levegőt, az ellenfél csúszott, mászott, harapott, vért ivott. Aztán megint az egyenlítő gólnál megismert forgatókönyv: mi ívelhettünk be szögletet, kifejelték, indult a villámgyors kontra és Piriz Alvez megrúgta ötödik gólját is a bajnokságban. Chori, aki sérülten vállalta a mérkőzést és hetek óta arról nyilatkozik, hogy a durva játékot alig-alig büntetik lappal a bírók, az első reklamálásnál, szövegnél azonban kiosztják a sárgát, előbb lapot kapott beszédért, majd lebicegett a pályáról. Beállt helyette a sokat szidott Funes Mori, vezet az ellenfél, úristen, ki fog itt focizni?! Beállt még Andres Rios - utolsó jó meccse 2007 körül volt, mikor az emlékezetes 4-2-es Botafogo meccsen az ő gólja nyitotta meg az őrületes, három gólt hozó utolsó negyed órát, Falcao 94. perces, továbbjutást érő gyönyörű fejesgóljával; ó Falcao, el tigre colombiano, öt millióért adtuk el a Portónak, és most negyven millióért szerződött Madridba, az Atleticóhoz: köszönjük Aquilar. És láss csodát, a srácok felfogták, hogy itt bizony ki lehet kapni. Elkezdek focizni, jöttek a helyzetek, Ocampos (a meccs legjobbja Riveres részről), majd Rios lábában is ott volt az egyenlítés, és a 44. percben végre jól jött középre egy beadás a debütáló jobbhátvédünktől (a fiatal Abecasis a Quilmes ellen sajnos lesérült, az újonnan igazolt volt Newell's-es Tano Vella játszott helyette) és a sokszor elátkozott Funes Mori fejese megmentette a csapatot ezen a történelmi mérkőzésen - a történelmi szégyentől.
Nem kaptunk ki, továbbra is veretlenek vagyunk. Ez az egy pozitívum, ami elmondható erről a mérkőzésről.
